Home szakaszok 2. Szakasz Szerencs - Bükkszentkereszt (2010. VII. 24)

2. Szakasz Szerencs - Bükkszentkereszt (2010. VII. 24)

E-mail Nyomtatás PDF
Tartalomjegyzék
2. Szakasz Szerencs - Bükkszentkereszt (2010. VII. 24)
Szintrajzok
Térkép
Itiner
Minden oldal

CET 2010A Central-European Tour 2. etapja a gazdag történelméről híres Szerencs város főteréről indul, ahol a délelőtt folyamán amatőr kerékpárosok is versenyeznek az Erste Tour Szerencs amatőr kerékpárversenyen, amely AKESZ - Amatőr kupa fordulója is egyben. A 133,6 kilométeres verseny utolsó 10 kilométere a hegyi menőknek kedvez. Minden bizonnyal ezen a napon dől majd el, hogy ki lesz az aki az utolsó szakasz végén is a sárga trikó boldog birtokosaként örülhet majd 2010-ben.

 A szakasz a Szerencs patak völgyében Abaújkér és a természeti értékeiről híres Gibárt településeken keresztül halad, majd a hatezer éve már lakott Encs továbbá Forró, Fancsal, Baktakék következik. Abaújlak előtt egy harmadik kategóriás hegyi hajrá várja a mezőnyt, amely minden évben jó alkalom szökések kialakítására.

Ezután ismét kistelepülések során haladnak majd át a versenyzők - Gadna, Felsővadász, Kupa, Tomor, Lak, Hegymeg, Damak, majd Edelény városa következik a szakasz első gyorsasági hajrájával, ahol ismét a gyorsaság dönt majd a pontok és a másodpercek kérdéséről. Ezútán a verseny útvonala Miskolc városa felé veszi az irányt Sajószentpéter, Radostyán, Parasznya és Lyukóbánya érintésével.

Miskolc-Diósgyőr városrészét elhagyva a hegyek megmászása előtt még egy gyorsasági hajrá vár a mezőnyre. A miskolc VOLVO márkakereskedés előtti részhajrá már a "nagy fal" előhírnöke, amely az összetett verseny szempontjából minden évben döntő. Miskolc városát elhagyva az út lankásan emelkedik, de a mezőny hátsó traktusát ez is általában szétszaggatja. Bükkszentlászlótól kezdve azonban halálossá válik és Bükkszentkeresztig folyamatosan emelkedik, amely az ország második legmagasabban fekvő települése.

A versenyzők az első kategóriás hegyihajránál a hegytetőt a 130. versenykilométerben érik el, hogy egy rövid lejtmenetet követően a verseny utolsó 800 méterén, Bükkszentkereszt belterületén megküzdhessenek a 15%-os emelkedővel.

Versenytáv: 133,6 km

Pálya jellege: közepesen hegyes, az utolsó 10 kilométeren hegyes

Gyorsasági hajrák száma: 2

Hegyi hajrák száma: 2 (1 harmadik és 1 első kategóriás hegy)

Lasúrajt időpontja: 14:45

Élesrajt időpontja: 15:00

Várható befutó: 18:20

 

Lapozz tovább a szintrajzokhoz, térképhez, itinerhez...



Módosítás: ( 2010. július 19. hétfő, 08:55 )  

legfrissebb híreink

legnépszerűbb híreink