Home

Bajnokok a rajtvonalnál

E-mail Nyomtatás PDF

Tour de HongrieA Tour de France csapatbemutatóit követően a Magyar Kerékpáros Körverseny szervezői is nyilvánosságra hozzák az induló csapatok listáját.

Magyarország legnagyobb kerékpáros eseménye, 2007-ben a Tour-ok történetének eddigi legnehezebb versenye volt, amelyen minden idők legerősebb mezőnye vett részt. 2008-tól a nemzetközi mezőny további kontinentális profi csapatokkal egészül ki. A Kerékpársport 2000 Alapítvány komoly hangsúlyt fektet arra, hogy a tradicionális résztvevők mellett újabb országok versenyzőit is bemutathassák hazánkban.

Az idei év különös jelentőséggel bír. A kerékpársport 3 biztos kvótát szerzett a Pekingi Olimpiára, ami évtizedek óta a legnagyobb siker. Emellett az egész évadban számtalan amatőr és profi kísérő rendezvénnyel kiegészítve, reméljük, hogy a 35. alkalommal rendezendő Tour de Hongrie – Magyar Kerékpáros Körverseny is méltóképpen jubilálhat.

A verseny további fejlesztésének távolabbi kilátásai:

A közeli jövőben, a verseny további fejlesztésével, a környező országok magyarok lakta régiói összekapcsolhatóak, így egy „Közép-Európai Körverseny” kerülhet kialakításra. Jelenleg Lengyelországgal, Ukrajnával, Szerbiával és Romániával folynak tárgyalások a csatlakozás lehetőségéről, és az együttműködésről.

A verseny útvonala és tervezett programja:

Az idei évben is a Tour az egyetlen olyan hazai kerékpáros esemény, amely átlépi az országhatárt. Az útvonal 95 települést, ezen belül 69 magyar- és további 26 szlovák települést érint. A szlovák szakasz házigazdája ismét Miskolc testvérvárosa Kassa lesz.

A határainkon túli fejlesztések mellett az idén 3 új magyar település került be a verseny az útvonalába rajt- vagy célállomásként. Az utóbbi időben egyre több jelentkező akad, akikből gondos mérlegelés után lehet kiválasztani azokat a szerencséseket, amelyek az útvonal optimális kialakítása érdekében a szervezők hosszú távon együttműködhetnek. 2008-ban a verseny rajtjának otthont adó Gyomaendrőd városa, az első etap kiindulópontjaként a nagy kerékpáros hagyományokkal rendelkező Balmazújváros és a negyedik – a „király etap” házigazdájaként Bükkszék települése debütál.

Maga a verseny mind átlagos napi versenytávját, mind tavalyival teljes versenytávját tekintve az utóbbi évtized legnehezebb erőpróbája lesz, viszont a szervezők a visszajelzések alapján némileg könnyítettek a szakaszok terepviszonyain. A mezőny egy sík körpályás szakasz után, csak a sátoraljahelyi befutót megelőzően ér be a hegyek közé, majd következik a szlovák szakasz – a tavalyival megegyező pályán.

Az idei év „király etapja” 230 kilométer feletti versenytávjával a negyedik szakasz, bükkszéki befutóval. Azonban az utolsó nap délelőttje is minden bizonnyal tartogat majd meglepetéseket. Az utolsó 10 kilométeren lévő 500 méteres szintkülönbség, valamint az utolsó 600 méter 15%-os emelkedője komolyan befolyásolhatja, esetleg át is írhatja a helyezések végső sorrendjét. Végül pedig következhet a tavalyi évben nagy sikert aratott miskolci körpályás verseny, ahol szép számú és igen lelkes közönség szurkol minden évben a verseny záróakkordjának számító szakaszon a mezőny megmaradt tagjainak.

Versenyközpont, Gyomaendrőd, 2008. július 21. hétfő

Technikai értekezlet, Gyomaendrőd 2008. július 22. kedd

1. szakasz, Gyomaendrőd-Gyomaendrőd, 79,2 km 2008. július 22. kedd

2. szakasz, Balmazújváros-Sátoraljaújhely, 183,7 km 2008. július 23. szerda

3. szakasz, Slovenské N. M.-Kosice, 138,0 km 2008. július 24. csütörtök

4. szakasz, Sátoraljaújhely-Bükkszék, 232,2 km 2008. július 25. péntek

5. fél-szakasz, Bükkszék-Bükkszentkereszt, 131,6 km 2008. július 26. szombat

6. fél-szakasz, Miskolc-Miskolc, 69,6 km 2008. július 26. szombat

Induló csapatok:

13 nemzet 23 csapata (ebből 7 UCI bejegyzésű profi csapat) és 135 versenyző indul majd, többek között a CONTINENTAL TEAM MILRAM és a SAUNIER DUVAL fiókcsapata az ATLAS-ROMER'S HAUSBACKEREI:

AUSTRIA DENZEL CLIFF
RC ARBÖ RESCHFRISCH GOURMETFEIN WELS (UCI continental team)
ARBÖ-KTM-JUNKERS (UCI continental team)
CONTINENTAL CYCLING CLUB BOURGAS (UCI continental team)
PURIS KAMEN PAZIN
ASK DUKLA PRAHA
CONTINENTAL TEAM MILRAM (UCI continental team)
NORDLAND HAMBURG
PROFILINE
ATLANTIS CASINO
GIANT GYÖMRŐ
FTC
CSEPEL-NEUZER TEAM
CYCLINGTEAM JO PIELS (UCI continental team)
RIETVELD-LSE WIELERTEAM
WELTOUR
MGLKS BLEKITNI DOBRAWA KOZIEGLOWY
SAVA KRANJ (UCI continental team)
SZERB VÁLOGATOTT
ZELEZNICAR MBN NIS
ATLAS-PERSONAL-ROMER'S HAUSBACKEREI (UCI continental team)
KPC SLOVAN SAFETY KOSICE
SK NIKOLAEV-UKRAJNA

Ezek után talán nem meglepő, hogy a versennyel kapcsolatos érdeklődés nemzetközi szinten is számottevő, kétnyelvű honlapját évente több ezren nézik 5 kontinens, 53 országából. A hazai sportbarátok az országos televízió csatornák rövid összefoglalóiból, nagy példányszámú országos és regionális napilapokból, valamint az internetes szaksajtóból követhetik nyomon folyamatosan az eseményeket.

Az eddig benevezett UCI continental team bejegyzésű profi csapatok között meg kell említeni a 2007-es győztes Andrew BRADLEY és a 2006-os győztes (a tavalyi hegyi pontverseny első helyezettje) Martin RISKA új csapatát az RC Arbö Resch&Frisch Gourmetfein Wels-t, amelyben az idei U23-as osztrák bajnok, Martin SCÖFFMANN is indulhat.

A tehetséges válogatott versenyzőnk U23-as bajnoki második helyezett, SCHIPP Olivér új csapata az Arbö-KTM-Junkers is rajthoz áll az idén, csapattársa nem más, mint a tavalyi verseny fehér trikósa és az egyéni összetett verseny harmadik helyezettje, Stefan PÖLL, aki a versenyen ünnepli 22. születésnapját.

Óriási eredmény, hogy a MILRAM és a SAUNIER DUVAL PROTOUR csapatok fiókcsapatai indulnak. A Continental Team Milram Németországból érkezik, amely Jean-Mitja SCHLÜTER révén a német országúti bajnokság 15 helyezettjeként elmondhatja magáról, hogy az egyetlen jó eredmény elért nem PROTOUR gárdaként jegyzik.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnek (UCI) is otthont adó Svájcból érkezik az Atlas-Romer’s Hausbackerei profi csapata. Az U23-as svájci bajnok Marcell WYSS csapata minden bizonnyal komoly eséllyel indul. Lehet, hogy megismétlik Kurt STETNER 1933-as győzelmét? Egy biztos, hogy svájci csapat részvételére az utóbbi néhány évtizedben nem volt példa.

Az egyetlen bolgár bejegyzésű profi csapat a Cycling Club Bourgas új összetételű csapatával minden bizonnyal harcba száll majd az első helyek egyikéért.

Ismét hazánkba látogat a holland Cycling Team Jo Piels, amelynek versenyzői tavaly több szakaszon is dobogóra állhattak. És jó egy évtizedes szünet után Magyarországon üdvözölhetjük Közép-Európa egyik legerősebb profi együttesét, a szlovén Sava Kranjt, amely a szlovén bajnokot Gasper SVAB és a negyedik helyezett Nik BURJEK csapata.

Az sem kizárt, hogy a lengyel WELTOUR csapata ismét hazaviszi a király etap győzelméért járó trófeát.

A verseny a csapatok nagy része számára az utolsó komoly megmérettetést jelenti a Pekingi Olimpiát megelőzően, ennek megfelelően mindenki a legjobb sorait indítja.

Évtizedek óta a Magyar Kerékpáros Körverseny biztos résztvevőjének számít a szintén osztrák Austria Denzel Cliff csapata, amely tavaly fehér trikó mellett az egyéni összetett harmadik helyét is megszerezte.

A 2008. évi horvát bajnokság talán legerősebb csapata szintén okozhat meglepetéseket, a veterán hegyi specialista - Anatoliy VARVARUK vezetésével. A Puris Camen Pazin sorai között tudhatja az U23-as horvát bajnokság második és harmadik helyezettjeit mind országúti, mind időfutam számokban (RADOIC Bruno, Nikola MOGOROVIC révén).

Hazánk színeit képviseli az aktív pályafutását befejező korábbi profi versenyzőnk (ifjúsági világbajnoki 5. helyezett) SZEKERES Csaba által irányított Atlantis Casino, a tavalyi rajtnak otthont adó Gyömrő csapata – a Giant-Gyömrő a tehetséges válogatott versenyzővel MOLNÁR Istvánnal és hazánk világklasszis pályaversenyzőjével LOVASSY Krisztiánnal erősít a verseny idejére. A tavalyi király etapon tündöklő és sportpályafutása egyik legnagyszerűbb eredményét elérő SZÓRÁDI Balázs csapata az FTC.

Végül de nem utolsó sorban a SZERB VÁLOGATOTT is hazánkba érkezik a „B” - világbajnoki bronzérmes Dragan SPASIC-val és az évek óta profiskodó, számtalan profi győzelmet szerző DÉR Zsolttal.

Szakaszok szintrajzai:

1. szakasz (Gyomaendrőd – Gyomaendrőd) 79,2 km

2. szakasz (Balmazújváros – Sátoraljaújhely) 183,7 km

3. szakasz (Slovenské Nové Mesto – Kosice) 138,0 km

4. szakasz (Sátoraljaújhely – Bükkszék) 232,9 km

5. fél-szakasz (Bükkszék - Bükkszentkereszt) 131,6 km

6. fél-szakasz (Miskolc - Miskolc) 69,6 km

6. fél-szakasz (Miskolc - Miskolc) 69,6 km

Módosítás: ( 2008. július 04. péntek, 20:35 )  

legfrissebb híreink

legnépszerűbb híreink