Szombaton Encsen, vasárnap pedig Szikszón került a Kerékpársport 2000 Sportegyesület szervezésében megrendezésre Borsod-Abaúj-Zemplén Megye hagyományteremtő célzattal útnak indított kerékpáros fesztiválja.
A nagyszámú résztvevő - Kicsik és nagyok, igazoltak és amatőrök gyülekezett a rajthelyeken. Az ország minden részéről érkeztek kerékpárosok, sőt még Ausztráliából is, akik közül volt, aki meg is nyerte saját korcsoportjának futamát.
Az első versenynapon Encset a környező kistelepülésekkel összekötő 18 kilométeres körpályán versenyezhettek egymással az országúti kerékpározás szerelmesei. A versenyzők 9 férfi és 3 női korcsoportban mérhették össze erejüket. A teljes hazai élmezőnyt felvonultató felnőtt-férfi mezőnynek 4 kört kellett megtennie, de voltak akik a 2 körös vagy az 1 körös versenytávon tették próbára kitartásukat.
I. Abaúji Kerékpáros Napok 2011. június 11. - Encs - országúti verseny
Férfi 3. korcsoport
1. Pápai Ádám, Postás SE
2. Kasó László, Nyíregyházi KSC
Férfi 4. korcsoport
1. Tóth Márton, Vinibike
2. Jónás Gábor, Vinibike
3. Ágoston Imre, KSI SE
Férfi 5. korcsoport
1. Michael Schmitt, Cube Balaton Team
2. Dévai Dániel, Cervelo Team Prolog
3. Fejes Gábor, Bátorfi KTK
Férfi 6. korcsoport
1. Nagy Gyula, Aegon Cycling Team
2. Müllner Zoltán, Cube Balaton Team
3. Huszár Péter, Aegon Cycling Team
Férfi 7. korcsoport
1. Vaskó József, Cube Balaton Team
2. Menyhárt Zsolt, MVSC
3. Borbély György, Aegon Cycling Team
Férfi 8. korcsoport
1. Erb Zsolt, Pécsi Junior KE
Férfi 9. korcsoport
1. Sztuhár József, Mátrabike
Női 3. korcsoport
1. Kormos Veronika, Go-Fast Bikeexpressz
2. Andó Ágnes, egyéni induló
Külön köszönet a fotókért Juhász Gábornak.
Fotogaléria: itt.







