There are no translations available.
A szlovák Martin RISKA diadalmaskodott az elsö szakaszon, de a magyaroknak sem kell szégyenkezniük... (2006. július 26, Miskolc - Kazincbarcika, 153,5 km)
A DCG Tour - Tour de Hongrie - 33. Magyar Kerékpáros Körverseny 118 indulója, délután vágott neki az 1. szakasz 153,5 kilométer hosszú versenytávjának. A 3 kontinensröl verbuválódott kivételesen erös mezöny a 14 órás rajtot követöen azonnal teljes sebességre kapcsolt, és 60 km/h-s tempóval rohant át a rajt utáni dombokon.

Az elsö akciót SZÓRÁDI Balázs az FTC kerekesen indította, de a mezöny a száz méterekben mérhetö elönyt hamar semmissé tette. Ezután is egymást követték a szökési kísérletek. Eleinte még csak egyesével próbákoztak, majd kisebb csoportok is sikeres támadásokat indítottak a mezöny elejéröl.
A 28. versenykilométer után azonban egy 10 fös szökevény boly végérvényesen átrajzolta a szakasz eredménylistáját. IVANICS Gergely (TEAM CORNIX UC MONACO), Jiri KORBEL (AUSTRIA DENZEL CLIFF), KISS Gergely (POTTOSPEC-BVSC TEAM), REMÁK Zoltán és SZEKERES Csaba (P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ), Martin RISKA (PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE), Dmytro NOVOSAD (SK NIKOLAEV), Dalibor GREBECI (ZP SPORT AS PODBREZOVA), Dawid KRUPA ( MBK-CYCLES-SCOUT), Slavomir BURY (WELTOUR POLSKA) hamar bizonyították, hogy a szakaszgyözelem csak közöttük dölhet el.

Az elöny fokozatosan nöt kilométerröl-kilométerre, miközben a mezöny 35 kilométer után megkezdte a frissítést a helyenként 35 fokot is meghaladó száraz melegben. Az 54,6 kilométernél lévö elsö gyorsasági hajrához a szökevények Dalibor GREBECI, Dawid KRUPA és az ukrán Dmytro NOVOSAD vezetésével érkeztek, és elönyük már meghaladta a 3 percet.
A 83,6 kilométernél lévö elsö kategóriás hegy megmászása közben ugyan az élboly egy rövid ideig kettészakadt, de lefelé az élen álló 10 fö ismét összezárt, miután Dmytro NOVOSAD, REMÁK Zoltán, IVANICS Gergely, Jiri KORBEL, SZEKERES Csaba és Martin RISKA elosztották egymás között a hajrában szerzett helyezésekért járó pontokat. A lejtö után már komoly, 4 perc fölötti elöny mutatkozott, és mivel a mezöny nem indult a szökevények üldözésére, az elöny tovább növekedett. A 107,5 kilométernél lévö második gyorsasági hajrában Dmytro NOVOSAD és Dawid KRUPA mellett, IVANICS Gergely is feliratkozott a pontszerzök közé, és a második helyért járó idöjóváírást is besöpörte magának.
Az elöny járt már 9 perc fölött is, azonban a mezöny a nap folyamán elöször kezdte összeszedni magát, így a hátrány lassan csökkenni kezdett. A 139,6 kilométernél lévö második kategóriás hegy lábánál a P-NÍVó-BETONEXPRESSZ csapatából REMÁK és SZEKERES örült tempót diktált, ami a szökenyvény boly három tagjának már túl sok volt. A POTTOSPEC-BVSC csapatából KISS Gergely, aki addig kiválóan versenyzett, a szlovák Dalibor GREBECI és a lengyel David KRUPA társaságában búcsúzni kényszerült a élen haladóktól, de az általuk megszerzett elöny az onnan még 14 kilométerre lévö célig kitartott.
A hegyi hajrát Martin RISKA nyerte, aki a hegy teteje elötti rendkívül kemény utolsó 500 métert REMÁK Zoli társaságában tette meg, végül mindketten búcsút is intettek a többieknek. A harmadik helyet az osztrák Jiri KORBEL, míg a negyediket a legyel profi csapatból David KRUPA szerezte meg.

A lejtö után folytatódott az "ámokfutás". A P-NÍVÓ BETONEXPRESSZ elsö embere a cseh PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE-ben kerekezö szintén szlovák nemzetiségü honfitársával közel 60 km/h-ás tempót hajtott az utolsó 10 kilométeren, és a célterületet már több mint 2 perces elönnyel érték el. Zoli késöbb elmondta, hogy taktikai okokból engedték RISKÁT nyerni, aki a hajrában így elsöként szelte át a célvonalat. A harmadik helynek pedig az osztrák Jiri KORBEL örülhetett, aki a leggyorsabbnak bizonyult az üldözök közül.
A magyar szurkolók késöbb sem unatkozhattak, hiszen IVANICS Gergely az ötödik, míg a csapattársát végig segítö és szintén kíváló teljesítményt nyújtó SZEKERES Csaba a hetedik helynek örülhetett.
SZEKERES Csabi nem tudhatta, hogy ezzel a P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000 elsö csapata a napi csapatverseny elsöségét meg is szerezte, ahogy azt sem, hogy a nehezen megszerzett elsöséget a verseny hátralévö részében már ki sem fogják engedni a kezükböl.
1. szakasz eredményei:
1. Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 3:36:29 (42,543 km/h)
2. REMÁK Zoltán, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, a.i.
3. Jiri KORBEL, AUSTRIA DENZEL CLIFF, + 2:23 hátrány
4. Dawid KRUPA, MBK-CYCLES-SCOUT, a.i.
5. IVANICS Gergely, TEAM CORNIX UC MONACO, a.i.
6. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, a.i.
7. SZEKERES Csaba, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, + 2:37 hátrány
8. Dalibor GREBECI, ZP SPORT AS PODBREZOVA, 4:05 hátrány
9. Slavomir BURY, WELTOUR POLSKA, + 4:21 hátrány
10.KISS Gergely, POTTOSPEC-BVSC TEAM, + 7:39 hátrány
Egyéni összetett állása az 1. szakasz után (SÁRGA TRIKÓ)
:
1. Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 3:36:19 (42,405 km/h)
2. REMÁK Zoltán, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, + 0:04 hátrány
3. Jiri KORBEL, AUSTRIA DENZEL CLIFF, + 2:29 hátrány
4. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, a.i.
5. Dawid KRUPA, MBK-CYCLES-SCOUT, + 2:30 hátrány
6. IVANICS Gergely, TEAM CORNIX UC MONACO, + 2:31 hátrány
7. SZEKERES Csaba, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, + 2:37 hátrány
8. Dalibor GREBECI, ZP SPORT AS PODBREZOVA, 4:12 hátrány
9. Slavomir BURY, WELTOUR POLSKA, + 4:31 hátrány
10.KISS Gergely, POTTOSPEC-BVSC TEAM, + 7:49 hátrány
Gyorsasági hajrák összetett pontversenyének állása az 1. szakasz után (ZÖLD TRIKÓ)
:
1. Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 10 pont
2. REMÁK Zoltán, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 6 pont
3. Dawid KRUPA, MBK-CYCLES-SCOUT, 6 pont
4. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, 5 pont
5. IVANICS Gergely, TEAM CORNIX UC MONACO, 4 pont
6. Jiri KORBEL, AUSTRIA DENZEL CLIFF, 4 pont
Hegyi hajrák összetett pontversenyének állása az 1. szakasz után (PÖTTYÖS TRIKÓ)
:
1. REMÁK Zoltán, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 17 pont
2. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, 15 pont
3. IVANICS Gergely, TEAM CORNIX UC MONACO, 9 pont
4. Jiri KORBEL, AUSTRIA DENZEL CLIFF, 9 pont
5. Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 9 pont
6. SZEKERES Csaba, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 4 pont
U23-as versenyzök egyéni összetett állása az 1. szakasz után (FEHÉR TRIKÓ)
:
1. Jiri KORBEL, AUSTRIA DENZEL CLIFF, 3:38:48
2. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, a.i.
3. Slavomir BURY, WELTOUR POLSKA, + 2:02 hátrány
4. Petar PANAYOTOV, NESSEBAR-BULGARIA, + 7:59 hátrány
5. ZSOMBÓK Dániel, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, + 8:01 hátrány
6. KUSZTOR Péter, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ a.i.
Csapat összetett állása az 1. szakasz után:
1. P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 11:02:14
2. PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, + 0:11:45 hátrány
3. SK NIKOLAEV, +0:12:48 hátrány
4. TEAM CORNIX UC MONACO, + 0:13:55 hátrány
5. AUSTRIA DENZEL CLIFF, + 0:14:08 hátrány
6. MBK-CYCLES-SCOUT, + 0:15:24 hátrány
Részletes eredménylista letöltése itt...
Heroikus küzdelem, PSK Whirpool gyözelem - 39,5 Celsius, 39,5 km/h átlag... (2006. július 27, Kazincbarcika - Sátoraljaújhely, 206,5 km)
Király etaphoz méltó küzdelemmel folytatódott az idei Tour második, és egyben leghosszabb szakasza. A hegyi hajrákkal tarkított 206,5 kilométeren a nézök a klasszikus országúti kerékpározás iskola példáját láthatták. A versenyzöknek minden szempontból extrém körülményekkel kellett szembenézniük, a versenytáv, a rendkívüli hömérséklet, és 4 hegyi hajrá (egy-egy 2. és 3. valamint kettö 1. kategóriás hegy) tette nehézzé a verseny második szakaszát. A mezöny viszont meglepö "könnyedséggel" vette az akadályokat és izgalmas versengés alakult ki a sárga trikót védö PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, és a "trónkövetelö" P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000 csapata között, miközben bebizonyosodott, hogy az UCI professzionális versenyrendszerében versenyzö csapatok a rájuk háruló feladatokat tényleg profin oldják meg.

Az élesrajtot követöen különleges körülményekkel is találkozott az elözö nap már 107 före zsugorodott mezöny. A rekkenö höségben, több helyen is komoly tarlótüzekkel, és az azokkal járó maró füsttel is meg kellett bírkózniuk, de az utak mentén tevékenykedö tüzoltó egységek miatt is többször leszükült az úttest. Késöbb egy árokba fordult nyerges vontató okozott fél pályás útlezárást.
Az elsö érdemleges szökéssel a TZAR SIMEON-MNB bolgár profi csapat versenyzöje Marin SHOPOV és a sárga trikós RISKA csapattársa Pavel ZITTA próbálkozott, de a 38 másodperces elöny hamar elfogyott. Nem sokkal késöbb egy 11 fös szökevény boly indult meg, amelybe ismét "belekeveredett" Pavel ZITTA is, és ha már ott volt meg is nyerte a 25,4 kilométernél lévö 3. kategóriás hegyi hajrát. Őt követte második helyen CZIRÁKI István a P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000 csapatából, harmadikként Wojciech HALEJAK ért fel a kaptatóra a WELTOUR POLSKA csapatából.

A mezöny a szökevény boly üldözésére indult. A 34. versenykilométerben már csak 10 másodpercre voltak és nem sokkal késöbb ismét összezárt a mezöny. A következö akció sem sokat váratott magára. Ezúttal egy 10 fös boly próbálkozott szökéssel és 40 kilométerrel a rajt után már 1:23 elönnyel tekerték a pedált. A 49,5 kilométernél lévö 2. kategóriás hegyihajrát ÁBRÓK Norbert nyerte a TEAM CORNIX UC MONACO csapatából, a cseh Pavel ZITTA, CZIRÁKI István és a bolgár Martin GRASHEV elött. A szökevények legnagyobb elönye közel kettö perc volt, ám a 65. versenykilométerben a mezöny utólérte a szökevényeket.
Ezen a szakaszon KUSZTOR Péter is igen aktív volt. A P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000 csapatának kerekese egyedül is próbálkozott elmenéssel, és többször keveredett 3-4 fös elmenésekbe is.
A 85,5 kilométernél lévö második gyorsasági hajrához NAGY Ákos a P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ második csapatából érkezett elsöként, a cseh Radek BECKA és a bolgár Spas GYUROV elött. Az elönyük a gyorsasági hajrát elhagyva 3:40 felett volt. Az idöközben 38 Celsius fölé emelkedö hömérséklet sem tudta kedvét szegni a versenyzöknek. Egymást követték a szökési kísérletek.
88 kilométer után KUSZTOR Péter és Radek BECKA mellé csatlakozott a szintén P-NÍVÓ-s VÍZER Barnabás, és Eugene A. BORRONOW is felért az élbolyra. Öket egy 5 fös üldözö boly követte: az elsö csoportból leszakadó bolgár Spas GYUROV, a szlovák Igor IGLASKY, a PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE csapatában versenyzö görög nemzetiségü Georgios TENTSOS, NAGY Ákos és a késöbb csatlakozó ARANY Gábor a P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ-töl.
Az élen haladó csoportok fokozatosan gyorsítottak a tempón, és némiképpen átrajzolódott az elmenésben lévök összetétele. VÍZER Barnabás, NAGY Ákos és Georgios TENTSOS a 92. kilométer után leszakadt, és a mezöny utól is érte öket.

A 90. versenykilométer környékén Radek BECKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE (a szakasz késöbbi gyöztese), Spas GYUROV (TZAR SIMEON-MNB profi csapatból), valamint KUSZTOR Péter és ARANY Gábor (P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000) társaságában intett búcsút a többieknek. öket az Igor VIGLASKY (ZP SPORT AS PODBREZOVA) és a német Eugene A. BORRONOW (HAMBURGER RSC HAMBURG) kettös követte közel 1 perc hátránnyal, majd a mezöny 4:40-vel. Ahogy az 59 kilométeres kör, amiben a versenypálya végzödött, egyre közeledett, fokozatosan nött a feladott versenyzök száma, amely a szakasz végére elérte a 14 föt.
Az élen haladók folyamatosan indították támadásaikat és a 114,4 kilométernél lévö 1. kategóriás hegyi hajrához, az idöközben ellépö Radek BECKA és ARANY Gábor 1:30 elönnyel ért fel. Harmadikként KUSZTOR Péter küzdötte fel magát, míg az üldözöboly 2:20-ra követte az élen haladó cseh-magyar duót. Negyedikként a bolgár Spas GYUROV, ötödikként a szlovák Igor VIGLASKY, hatodikként a cseh Leopold KÖNIG kezdte meg az örült száguldást lefelé.
Az élboly továbbra is folyamatosan változott, miután a lejtö végén a versenyzök rendezték soraikat. A cseh-magyar duóhoz így késöbb csatlakozott két új név: Petar PANAYOTOV -NESSEBAR-BULGARIA és a lengyel MBK-CYCLES-SCOUT profi csapatból Wojciech KALEMBA. Az utóbbi névre késöbb még érdemes lesz odafigyelni, hiszen a szakasz végén dobogós helyezést ért el. Az élen haladó 4 fös szökevény bolyt egy "magányos farkas" vette üldözöbe, akit Kiril POSPYEV-nek hívnak, és Mario CIPPOLLINI volt csapattársaként bontogatta szárnyait. Most az olasz VINI FARNESE csapatának kapitányaként érkezett Magyarországra.
(Az elözö etapon harmadik helyezetett osztrák Jiri KORBEL (AUSTRIA DENZEL CLIFF) sajnálatos módon defektet kapott, és késöbb sem tudott az élen haladókhoz felzárkózni, míg végül az elsö helyezetthez képest több, mint 30 perces hátránnyal ért célba. Egyúttal az általa birtokolt, a legjobb U23-as versenyzönek járó FEHÉR TRIKÓT is elvesztette.)

Az olasz versenyzöt a nehéz dombos terepen 6 fös csoport követte. Martin GRASHEV (NESSEBAR-BULGARIA), Leopold KÖNIG (PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE), Wojciech HALEJAK (WELTOUR POLSKA), Mlynar MICHAL (ZP SPORT AS PODBREZOVA), SZÓRÁDI Balázs (FTC) és Oleg OPRYSHKO (SK NIKOLAEV) igyekezett a tempót tartani az élen haladókkal, a rekkenö höség ellenére is. 173,7 kilométernél a Hollóháza elött ismét meg kellett mászni a hegyet, amelyre a bombaformában versenyzö BECKA után, Kiril POSPYEV ért fel másodikként. Leopold KÖNIG szintén "megrázta" magát és harmadikként ért fel a hegy tetejére. Utánuk Martin GRASHEV (NESSEBAR-BULGARIA), SZÓRÁDI Balázs (FTC) és nem utolsó sorban a szakaszon rendkívül aktív ARANY Gábor (P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ) hajrázott a legjobban a hegyre.
Ismételt száguldás lefelé 80-90 km/h-ás sebességgel, ismét változás az élboly összetételében, egy valami azonban állandónak látszott, és ez kicsit elörevetítette már a szakasz végeredményét, és ez a PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE versenyzöjének, Martin BECKA-nak személye. A 27 éves cseh fiatalember óriási erövel dolgozott, hogy megörizhesse elsöségét. Kiril POSPYEV és Wojciech KALEMBA ugyan 33 másodpercre megközelítette, de késöbb elönyét ismét növelni tudta. A szakasz lassan eldölni látszott, hiszen a 10 fös üldözö bolyban tekert a SÁRGA TRIKÓ birtokosa Martin RISKA (PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE) és a hazai szurkolók kedvence, a PÖTTYÖS TRIKÓ birtokosa REMÁK Zoltán (P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ) is. Rajtuk kívül még az U23-as Dmytro NOVOSAD (SK NIKOLAEV), Dawid KRUPA (MBK-CYCLES-SCOUT), ARANY Gábor (P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ), az elözö nap is kitünöen helyezkedö IVANICS Gergely (TEAM CORNIX UC MONACO), Wojciech HALEJAK (WELTOUR POLSKA), Martin GRASHEV (NESSEBAR-BULGARIA), Leopold KÖNIG (PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE) és SZÓRÁDI Balázs (FTC) tekert.
De még mindig nem volt vége, hiszen a mezöny elejének leggyorsabb versenyzöi "beleszóltak" a végeredménybe. A szakasz mindvégig akciódús és izgalmas volt, és a versenyzök teljesítménye tiszteletet ébresztett mindenkiben, amikor a 206,5 kilométer megtétele után a hatalmas höségtöl és a kemény tempótól elcsigázott versenyzök végre beértek Sátoraljaújhely föútjára, hogy egy végsőt hajrázva feltegyék az i-re a pontot.
2. szakasz eredményei:
1. Radek BECKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 5:13:31 (39,519 km/h)
2. Wojciech KALEMBA, MBK-CYCLES-SCOUT, + 1:13 hátrány
3. Kiril POSPYEV, VINI FARNESE, + 1:27 hátrány
4. ARANY Gábor, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, + 1:48 hátrány
5. Leopold KÖNIG, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, a.i.
6. Tomasz LESNIAK, MBK-CYCLES-SCOUT, + 2:07 hátrány
7. Mert MUTLU, BRISASPOR-TURKEY, + 2:08 hátrány
8. Martin GRASHEV, NESSEBAR-BULGARIA, + 2:13 hátrány
9. Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, + 2:17 hátrány
10.REMÁK Zoltán, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, a.i.
Egyéni összetett állása a 2. szakasz után (SÁRGA TRIKÓ)
:
1. Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 8:52:07 (40,642 km/h)
2. REMÁK Zoltán, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, + 0:04 hátrány
3. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, + 2:29 hátrány
4. Dawid KRUPA, MBK-CYCLES-SCOUT, + 2:30 hátrány
5. IVANICS Gergely, TEAM CORNIX UC MONACO, + 2:31 hátrány
6. SZEKERES Csaba, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, + 2:37 hátrány
7. Slavomir BURY, WELTOUR POLSKA, + 4:31 hátrány
8. ARANY Gábor, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, + 10:01 hátrány
9. Mert MUTLU, BRISASPOR-TURKEY, + 10:21 hátrány
10.Ivan VIGLASKY, ZP SPORT AS PODBREZOVA, + 10:30 hátrány
Gyorsasági hajrák összetett pontversenyének állása a 2. szakasz után (ZÖLD TRIKÓ)
:
1. Radek BECKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 13 pont
2. Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 10 pont
3. REMÁK Zoltán, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 6 pont
4. Dawid KRUPA, MBK-CYCLES-SCOUT, 6 pont
5. Wojciech KALEMBA, MBK-CYCLES-SCOUT, 6 pont
6. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, 5 pont
7. IVANICS Gergely, TEAM CORNIX UC MONACO, 4 pont
8. Kiril POSPYEV, VINI FARNESE, 4 pont
9. Jiri KORBEL, AUSTRIA DENZEL CLIFF, 4 pont
10.Dalibor GREBECI, ZP SPORT AS PODBREZOVA, 3 pont
Hegyi hajrák összetett pontversenyének állása a 2. szakasz után (PÖTTYÖS TRIKÓ)
:
1. Radek BECKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 30 pont
2. REMÁK Zoltán, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 17 pont
3. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, 15 pont
4. ARANY Gábor, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 14 pont
5. Kiril POSPYEV, VINI FARNESE, 12 pont
6. Leopold KÖNIG, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 11 pont
7. KUSZTOR Péter, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 9 pont
8. IVANICS Gergely, TEAM CORNIX UC MONACO, 9 pont
9. Jiri KORBEL, AUSTRIA DENZEL CLIFF, 9 pont
10.Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 9 pont
U23-as versenyzök egyéni összetett állása a 2. szakasz után (FEHÉR TRIKÓ)
:
1. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, 8:54:36
2. Slavomir BURY, WELTOUR POLSKA, + 2:02 hátrány
3. Ivan VIGLASKY, ZP SPORT AS PODBREZOVA,+ 8:01 hátrány
4. Petar PANAYOTOV, NESSEBAR-BULGARIA, + 8:09 hátrány
5. Martin GRASHEV, NESSEBAR-BULGARIA, + 9:13 hátrány
6. Leopold KÖNIG, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, + 11:24 hátrány
Csapat összetett állása a 2. szakasz után:
1. P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 26:49:09
2. PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, + 0:09:28 hátrány
3. MBK-CYCLES-SCOUT, + 0:14:39 hátrány
4. SK NIKOLAEV, +0:24:16 hátrány
5. WELTOUR POLSKA, + 0:28:09 hátrány
6. NESSEBAR-BULGARIA, + 0:30:20 hátrány
Részletes eredménylista letöltése itt...
REMÁK Zoltánnak sajnos nem sikerült, Martin RISKA duplázott, de az utolsó pillanatig nyitott küzdelmet láthattunk ...(2006. július 28, Sátoraljaújhely - Bükkszentkereszt, 190,7 km)
Az elözö szakasz fáradalmai után mindenki nyugodt kezdést várt a 190,7 kilométer hosszú etapra. Ennek ellenére a Tour 90 megmaradt versenyzöje az éles rajtot követöen nem sokat tétlenkedett. Néhány kilométer után már megkezdödtek a csatározások, és egymást érték a szökési kísérletek, hiszen az utolsó lehetöséget mindenki ki szerette volna használni, hogy a hegyi idöfutam elött javíthasson helyezésén. A Körverseny 3. szakaszát szintén két 1. kategóriás hegy nehezítette, ami nagyon kiélezett küzdelmet ígért. A cseh csapatnak meg kellett védenie minden áron a SÁRGA TRIKÓT, Magyarország egyetlen profi kerékpáros csapatának viszont támadnia kellett, hogy a csapatnak kifejezetten fekvö terepet kihasználva elhódíthassa a hön áhított elsöséget. Csapatban az elönyük napról-napra nött, és ez optimizmusra adott okot.

A höség alábbhagyott, a rajt után "csupán" 37 Celsius fokot mutatott a hömérö. Az elsö szökés a az osztrák Michael GAUBITZER nevéhez fűződött, akit egy 4 fős üldöző boly követt: Konstyantyn PASTERNAK (SK NIKOLAEV), STEIG Csaba (P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/2), Zvonimir POKUPEC (PURIS KAMEN PAZIN) és Rusen RUSEV (TZAR SIMEON-MNB). A mezőny azonban csak 25 másodpercre "engedte el" őket, majd rövidesen utól is érte.
A kontra nem is váratott sokára. Az egész verseny során igen aktív KUSZTOR Péter (P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1) egyedül próbálkozott, de néhány kilométeren belül csatlakozott hozzá további 8 versenyző - Georgi GEORGIEV (NESSEBAR-BULGARIA), STEIG Csaba (P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/2), az zöld trikót vieselő előző napi győztes Radek BECKA (PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE), Dalibor GREBECI (ZP SPORT AS PODBREZOVA), Tomasz LESNIAK (MBK - CYCLES - SCOUT), Jason RIGG (TEAM RACEINEUROPE.COM - AUS), Georgios TENTSOS (PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE) és Rusen RUSEV (TZAR SIMEON-MNB). A sort magányos harcosként küzdve követte az osztrák Michael GAUBITZER (AUSTRIA DENZEL CLIFF), aki végig látótávolságból követte a 8-as bolyt, utolérnie azonban nem sikerült.

A 28,7 kilométernél lévő 1. kategóriás hegyre (Hollóháza) a változatlanul bombaformában versenyző Radek BECKA vágtázott fel elsőként, aki így bebiztosította a pöttyös trikót a maga számára. Másodikként KUSZTOR Péter, harmadikként Georgi GEORGIEV érte el a hegytetőt, Tomasz LESNIAK, STEIG Csaba és Georgios TENTSOS társaságában. A hosszú gurulás után mondhatni "lendületből" száguldottak át Abaújvár után a következő, immáron 3. kategóriás emelkedőn miközben a hőmérő higanyszála visszakúszott 34 Celsiusig, ezzel is mintegy bíztatva a versenyzőket, de az elmenés előnye ekkorra már 2 percre zsugorodott.

A mezőny később összezárt és az 59. kilométernél Vizsoly területén lévő gyorsasági hajránál Radek BECKA (PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE), hogy nemcsak a hegyekben, hanem a síkon is villámgyors. Ezzel hajrában megelőzte az IVANICS Gergely és BERKESI András TEAM CORNIX UC MONACO-s duót.
A későbbiek folyamán érdekes dolgok történtek, amelyek alavetően átrajzolhatták volna a verseny végkimenetelét. REMÁK Zolinak (P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1) ugyanis komoly gondjai adódtak - erős gyomorbántalmakkal küszködött a szakasz több, mint felében. De rendkívüli akaraterejének és csapata önfeláldozó munkájának köszönhetően sikerült átvészelnie ezt, annak ellenére, hogy menet közben háromszor is meg kellett állnia.

Az egyik fennt említett eset egyébként a sportszerűség iskolapéldája volt, hiszen Zolival együtt megállt az egész mezőny, és senki sem kívánta kihasználni a helyzetet támadásra.
Jan VAN PUYVELDE (TEAM RACEINEUROPE.COM - AUS) szökése nem igazán volt hatásos, hiszen több, mint 50 kilométeren keresztül rótta egyedül az élen, de előnye nem haladta meg a másfél percet. Kazincbarcika közelében megfogták, majd közel egy percen keresztül az egész mezőny egy vasúti átkelő piros jelzése miatt vesztegelt egy helyben.

A szabad jelzés, új lendületet adott a versenyzőknek, akik folyamatosan gyorsítottak a tempón, de igazából mindenki az utolsó 15 kilométerre tartogatta az erejét. A miskolci gyorsasági hajrát meglepetésre HEGYVÁRY Adrián (TEAM CORNIX UC MONACO) nyerte, aki addig nem nagyon mutatta magát, de a hajrá előtt egy rövid szökést kísérelt meg. A második és a harmadik helyen Radek BECKA és KUSZTOR Péter osztozkodott.
És elkezdődött a hegy...
Miskolc vége után a mezőny nekilátott, hogy leküzdje azt a több, mint 400 méteres szintkülönbséget, amely a következő nagyjából 7-8 kilométeren várt rájuk. A tempót a P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ gárdája diktálta. Először KUSZTOR Péter és csapattársa ZSOMBÓK Dániel "fogyasztotta" az ellenfeleket, majd CZIRÁKI István szólózott hosszú kilométereken keresztül és fáradhatatlanul húzta a legelejét.

Az élboly először nagyjából 25 főre zsugorodott, majd folyamatosan szakadtak le az élbolyról azok, akik nem bírták tovább az őrült iramot.
Egy időre az egyre jobb formában versenyző SZEKERES Csaba vette át az irányítást, majd ismét CZIRÁKI István következett. 1,5 kilométerrel az 1. kategóriás hegyi hajrá előtt a PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE robbantott. Martin RISKA és Leopold KÖNIG búcsút intettek a többieknek, akikkel már csak a célban találkoztak újra. Svetoslav KIRILOV CHANLIEV (BRISASPOR - TURKEY), Oleg OPRYSHKO (SK NIKOLAEV), REMÁK Zoltán (P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1), IVANICS Gergely (TEAM CORNIX UC MONACO), Jiri KORBEL (AUSTRIA DENZEL CLIFF), Slavomir BURY (WELTOUR POLSKA), Dmytro NOVOSAD (SK NIKOLAEV) egyesével, egymástól 10 méterekben mérhető különbséggel követték az elsőket, akik szintén külön érkeztek a célba. Martin RISKA saját csapattársához képest is 10 másodperc előnnyel érte el a szakasz legmagasabb pontját jelető hegyi hajrát, majd nagyjából 3 kilométert kellett lefelé gurulnia, hogy megkezdhesse a 12%-os utolsó 800 métert. Az első bolyból egyébként NOVOSAD az ukránok kiválósága volt az utolsó, aki 1 perc alatti különbséggel hajtott át a célvonalon.

Összefoglalva a nap történéseit, változatos küzdelmet láthattunk. Mindenképpen ki kell emelni az összetett első két helyezett Martin RISKA és REMÁK Zoltán teljesítményét. Az elsőét azért, mert nagyon kemény és taktikus versenyzéssel az utolsó 15 kilométeren növelni is tudta előnyét az egyéni összetett versenyben, az utóbbiét azért, mert egészségügyi problémái ellenére mindvégig kitartott, és egyenrangú ellenfél maradt. Ha Zoli képes egy napon belül regenerálódni, a 34 másodperces időkülönbség még leküzdhető...
3. szakasz eredményei:
1. Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 4:55:15 (38,753 km/h)
2. Leopold KÖNIG, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE,+ 0:12 hátrány
3. Svetoslav KIRILOV CHANLIEV, BRISASPOR - TURKEY, + 0:16 hátrány
4. Oleg OPRYSHKO, SK NIKOLAEV, + 0:18 hátrány
5. REMÁK Zoltán, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, + 0:20 hátrány
6. IVANICS Gergely, TEAM CORNIX UC MONACO, + 0:26 hátrány
7. Jiri KORBEL, AUSTRIA DENZEL CLIFF,+ 0:27 hátrány
8. Slavomir BURY, WELTOUR REGIONAL, + 0:32 hátrány
9. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, + 0:36 hátrány
10.Spas GYUROV, NESSEBAR - BULGARIA, + 1:02 hátrány
Egyéni összetett állása a 3. szakasz után (SÁRGA TRIKÓ)
:
1. Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 13:47:12 (39,915 km/h)
2. REMÁK Zoltán, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, + 0:34 hátrány
3. IVANICS Gergely, TEAM CORNIX UC MONACO, + 3:05 hátrány
4. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, + 3:15 hátrány
5. SZEKERES Csaba, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, + 3:50 hátrány
6. Dawid KRUPA, MBK-CYCLES-SCOUT, + 4:01 hátrány
7. Slavomir BURY, WELTOUR POLSKA, + 5:13 hátrány
8. Mert MUTLU, BRISASPOR-TURKEY, + 11:42 hátrány
9. SZÓRÁDI Balázs, FTC, + 11:50 hátrány
10.Petar PANAYOTOV, NESSEBAR - BULGARIA, + 12:42 hátrány
Gyorsasági hajrák összetett pontversenyének állása a 3. szakasz után (ZÖLD TRIKÓ)
:
1. Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 20 pont
2. Radek BECKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 18 pont
3. Leopold KÖNIG, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 8 pont
4. REMÁK Zoltán, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 8 pont
5. IVANICS Gergely, TEAM CORNIX UC MONACO, 7 pont
6. Dawid KRUPA, MBK-CYCLES-SCOUT, 6 pont
7. Wojciech KALEMBA, MBK-CYCLES-SCOUT, 6 pont
8. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, 5 pont
9. Svetoslav KIRILOV CHANLIEV, BRISASPOR - TURKEY, 4 pont
10.Kiril POSPYEV, VINI FARNESE, 4 pont
Hegyi hajrák összetett pontversenyének állása a 3. szakasz után (PÖTTYÖS TRIKÓ)
:
1. Radek BECKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 48 pont
2. Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 24 pont
3. Leopold KÖNIG, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 23 pont
4. KUSZTOR Péter, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 23 pont
5. REMÁK Zoltán, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 21 pont
6. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, 15 pont
7. ARANY Gábor, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 14 pont
8. Kiril POSPYEV, VINI FARNESE, 12 pont
9. IVANICS Gergely, TEAM CORNIX UC MONACO, 11 pont
10.Oleg OPRYSHKO, SK NIKOLAEV, 9 pont
U23-as versenyzök egyéni összetett állása a 3. szakasz után (FEHÉR TRIKÓ)
:
1. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, 13:50:27
2. Slavomir BURY, WELTOUR POLSKA, + 1:58 hátrány
3. Petar PANAYOTOV, NESSEBAR-BULGARIA, + 9:27 hátrány
4. Ivan VIGLASKY, ZP SPORT AS PODBREZOVA,+ 10:16 hátrány
5. Martin GRASHEV, NESSEBAR-BULGARIA, + 10:35 hátrány
6. Leopold KÖNIG, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, + 10:54 hátrány
Csapat összetett állása a 3. szakasz után:
1. P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 41:37:20
2. PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, + 0:13:14 hátrány
3. MBK-CYCLES-SCOUT, + 0:19:18 hátrány
4. SK NIKOLAEV, +0:25:23 hátrány
5. NESSEBAR-BULGARIA, + 0:32:48 hátrány
6. WELTOUR POLSKA, + 0:33:17 hátrány
Részletes eredménylista letöltése itt...
SZEKERES Csaba megállíthatatlan volt, de sárga trikós személye nem változott ... (2006. július 29 - délelőtt, Bükkszentlászló - Bükkszentkereszt, 8,7 km)
Az előző napi eredmények nagyjából körvonalazták a verseny végeredményeit, de óriási küzdelmet várhattak a nézők az 1-2., a 3-6. és a 8-9. helyért, ahol a versenyzők közötti különbség nem volt számottevő. A 8,7 kilométer hosszú hegyi időfutam útvonala, az előző napról már ismerős lehetett a még versenyben lévő 89 kerekesnek, hiszen a 3. szakasz legkeményebb részéről, az utolsó 8,7 kilométerről volt szó. A szervezők a versenyzők biztonsága érdekében a versenypályát hermetikusan lezárták.

A versenyzők nem hagytak sok kétséget afelől, hogy kinek fekszik a hegy, hiszen az 1-10 helyezett között nem találtunk meglepetés embert a harmadik szakasz eredményeivel összehasonlítva.

REMÁK Zoltán kiválóan versenyzett, és bár Martin RISKA minden erejét összeszedve tartotta a lépést vele, és egészen a hegytetőig ugyanolyan tempóban haladtak, Zoli a lejtőn és a cél előtti kemény emelkedőn faképnél hagyta honfitársát. Sajnos azonban ez kevésnek bizonyult és "csak" 10 másodpercet tudott lefaragni a hátrányából, így a végelszámolásnál a második helyet szereztete meg az egyéni összetett versenyben.

A szakasz meglepetését viszont szintén a P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1 csapatából SZEKERES Csaba szolgáltatta, aki nemcsak, hogy megnyerte a hegyi időfutamversenyt, de ő volt az egyetlen, aki 16 percen belül ért fel a célba. Így a közönség végre magyar szakaszgyőzelemnek is örülhetett, és kiváló teljesítményének köszönhetően az egyéni összetett versenyben az 5. helyről a 3. helyre ugrott.

Ezek után nem csoda, ha a P-NÍVÓ BETONEXPRESSZ 2000 - 1 csapata, nemcsak megőrizte, de növelhette is előnyét az összetett csapatversenyben, amelyelsőséget az első szakasz óta ki sem engedtek a kezeik közül. STUBÁN Ferenc csapatfőnök méltán lehetett büszke a REMÁK Zoltán, SZEKERES Csaba, ARANY Gábor, CZIRÁKI István, KUSZTOR Péter és ZSOMBÓK Dániel összeállítású együttesre.

4. szakasz eredményei:
1. SZEKERES Csaba, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 0:15:59,83 (32,630 km/h)
2. REMÁK Zoltán, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, + 0:00:32,72 hátrány
3. Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, + 0:00:42,17 hátrány
4. Oleg OPRYSHKO, SK NIKOLAEV, + 0:00:47,61 hátrány
5. Leopold KÖNIG, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE,+ 0:00:52,82 hátrány
6. Svetoslav KIRILOV CHANLIEV, BRISASPOR - TURKEY, + 0:00:56,06 hátrány
7. CZIRÁKI István, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, + 0:01:00,67 hátrány
8. IVANICS Gergely, TEAM CORNIX UC MONACO, + 0:01:04,54 hátrány
9. KUSZTOR Péter, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, +0:01:14,63 hátrány
10.Mert MUTLU, BRISASPOR-TURKEY, +0:01:22,63 hátrány
Egyéni összetett végeredménye a 4. szakasz után (SÁRGA TRIKÓ)
:
1. Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 14:03:54 (39,727 km/h)
2. REMÁK Zoltán, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, + 0:25 hátrány
3. SZEKERES Csaba, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, + 3:08 hátrány
4. IVANICS Gergely, TEAM CORNIX UC MONACO, + 3:27 hátrány
5. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, + 4:25 hátrány
6. Dawid KRUPA, MBK-CYCLES-SCOUT, + 4:53 hátrány
7. Slavomir BURY, WELTOUR POLSKA, + 6:25 hátrány
8. Mert MUTLU, BRISASPOR-TURKEY, + 12:23 hátrány
9. SZÓRÁDI Balázs, FTC, + 12:32 hátrány
10.Petar PANAYOTOV, NESSEBAR - BULGARIA, + 13:54 hátrány
Gyorsasági hajrák összetett pontversenyének végeredménye a 4. szakasz után (ZÖLD TRIKÓ)
:
1. Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 24 pont
2. Radek BECKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 18 pont
3. REMÁK Zoltán, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 14 pont
4. SZEKERES Csaba, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 10 pont
5. Leopold KÖNIG, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 10 pont
6. IVANICS Gergely, TEAM CORNIX UC MONACO, 7 pont
7. Oleg OPRYSHKO, SK NIKOLAEV, 6 pont
8. Dawid KRUPA, MBK-CYCLES-SCOUT, 6 pont
9. Wojciech KALEMBA, MBK-CYCLES-SCOUT, 6 pont
10.Svetoslav KIRILOV CHANLIEV, BRISASPOR - TURKEY, 5 pont
Hegyi hajrák összetett pontversenyének végeredménye a 4. szakasz után (PÖTTYÖS TRIKÓ)
:
1. Radek BECKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 48 pont
2. Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 24 pont
3. Leopold KÖNIG, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 23 pont
4. KUSZTOR Péter, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 23 pont
5. REMÁK Zoltán, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 21 pont
6. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, 15 pont
7. ARANY Gábor, P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 14 pont
8. Kiril POSPYEV, VINI FARNESE, 12 pont
9. IVANICS Gergely, TEAM CORNIX UC MONACO, 11 pont
10.Oleg OPRYSHKO, SK NIKOLAEV, 9 pont
U23-as versenyzök egyéni összetett végeredménye a 4. szakasz után (FEHÉR TRIKÓ)
:
1. Dmytro NOVOSAD, SK NIKOLAEV, 14:08:19
2. Slavomir BURY, WELTOUR POLSKA, + 2:00 hátrány
3. Petar PANAYOTOV, NESSEBAR-BULGARIA, + 9:28 hátrány
4. Leopold KÖNIG, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, + 9:55 hátrány
5. Ivan VIGLASKY, ZP SPORT AS PODBREZOVA,+ 10:18 hátrány
6. Martin GRASHEV, NESSEBAR-BULGARIA, + 10:21 hátrány
Csapat összetett végeredménye a 4. szakasz után:
1. P-NÍVÓ-BETONEXPRESSZ 2000/1, 42:26:53
2. PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, + 0:15:41 hátrány
3. MBK-CYCLES-SCOUT, + 0:23:50 hátrány
4. SK NIKOLAEV, +0:28:20 hátrány
5. NESSEBAR-BULGARIA, + 0:36:40 hátrány
6. WELTOUR POLSKA, + 0:38:30 hátrány
Részletes eredménylista letöltése itt...
BERKESI a siker kovácsa... (2006. július 29 - délután, Kritérium Gála, Miskolc - Miskolc, 42 km)
A délelőtti egyéni időfutamverseny lezárultával a DCG Tour - Tour de Hongrie - 33. Magyar Kerékpáros Körverseny küzdelmei befejeződtek. Délután azonban még a program részeként 24 kör várt egy 1,75 kilométer hosszú pályán a versenyben maradtakra.

A várakozásoknak megfelelően itt új nevek kerültek előtérbe, hiszen a viszonylag sík, de kanyarokkal nehezített, igen technikás pályán a spritereké volt a főszerep. Így a 17 órai rajtott követően szorgalmasan gyűjtögették a Kritérium Gála részvevői a körönkénti elsőségért járó 1 pontokat, és a négykörönkénti hajrák 1-4 helyezettjének járó 5, 3, 2 és 1 pontokat.

A nézők az első köröktől kezdve igen kiélezett küzdelmet láthattak, de csakhamar kiderült ez nem feltétlen marad így a verseny végéig.

Az első két körben Spas GYUROV (NESSEBAR - BULGARIA) szerzett kétszer egy pontot a körelsőségekért. Az első hajrától kezdve azonban a pontokon 8 másik versenyző osztozkodott. ÁBRÓK Norbert (TEAM CORNIX UC MONACO), Dalibor GREBECI (ZP SPORT AS PODBREZOVA), Svetoslav KIRILOV CHANLIEV (BRISASPOR - TURKEY), Tomasz LESNIAK (MBK - CYCLES - SCOUT), Dmytro RATUSHNYY (SK NIKOLAEV), Tomasz RATAJCZYK (WELTOUR POLSKA), IVANICS Gergely és a későbbi győztes BERKESI András (TEAM CORNIX UC MONACO) voltak pontszerzői a 24 körön át folytatott küzdelemnek.

A második hajrát követően BERKESI András magasabb sebességre kapcsolt, és a mezőny többi részét faképnél hagyva a TEAM CORNIX UC MONACO versenyzője, a hátralévő 14 körön keresztül kiváló versenyzéssel, minden kör- és hajráelsőségért járó pontot begyűjtött.

A Kritérium Gála eredményei:
1. BERKESI András, TEAM CORNIX UC MONACO, 36 pont
2. Dalibor GREBECI, ZP SPORT AS PODBREZOVA, 21 pont
3. Tomasz LESNIAK, MBK-CYCLES-SCOUT, 11 pont
4. 67 ÁBRÓK Norbert, TEAM CORNIX UC MONACO, 10 pont
5. Dmytro RATUSHNYY, SK NIKOLAEV, 10 pont
6. Svetoslav KIRILOV CHANLIEV, BRISASPOR - TURKEY, 7 pont
7. Tomasz RATAJCZYK, WELTOUR POLSKA, 5 pont
8. Spas GYUROV, NESSEBAR-BULGARIA, 2 pont
9. IVANICS Gergely, TEAM CORNIX UC MONACO, 1 pont
10.Marcez TERVOUSEK, TBP LENART SLOVENIA 0 pont
11.SPECZIÁR Viktor, FTC, 0 pont
12.HEGYVÁRY Adrián, TEAM CORNIX UC MONACO, 0 pont
13.Pawel TRZASKA, ULKS VICTORIA KOZY - POLSKA, o pont
14.Marin SHOPOV, TZAR SIMEON-MNB, 0 pont
15.Behcet USTA, BRISASPOR - TURKEY, 0 pont
16.Dominik PATRZYKOWSKI, MBK-CYCLES-SCOUT, 0 pont
17.SZUROMI Bence, FTC, 0 pont
18.Damjan FILIPOV, TZAR SIMEON-MNB, 0 pont
19.CSOMOR Zoltán, TEAM CORNIX UC MONACO, 0 pont
20.KISS Gergely, POTTOSPEC-BVSC TEAM, 0 pont
21.Martin RISKA, PSK WHIRLPOOL HRADEC KRALOVE, 0 pont









