Home

18. Jávorkút kupa és Kovács Károly emlékverseny

E-mail Print PDF

There are no translations available.


18. alkalommal is megrendezésre került…

 

Vasárnap délelőtt került sor a 18. Jávorkút kupa, egyben Kovács Károly emlékversenyre, a Kerékpársport 2000 Alapítvány és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kerékpáros Szövetség közös szervezésében.


A 10 kilométeres hegyi időfutam embertpróbáló, az útvonal első felében a szerpentinekkel nehezített meredélyén kicsik és idősek tették próbára erejüket és kitartásukat az érintetlen természetben.

 

A rajt előtti pillanatok...
Az első induló a rajtnál...
 

Az indulók – a hagyományoknak megfelelően 7 korcsoportban mérhették össze tudásukat elit (országúti és MTB), master (országúti és MTB), senior (országúti és MTB), valamint a női abszolút verseny. Miközben egy sor régi kedves ismerőst és néhány új indulót is köszönthettek a Kerékpársport 2000 SE, az MVSC kerékpáros szakosztályának és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kerékpáros Szövetség nevével fémjelzett – egyre növekvő népszerűségű esemény szervezői.

Kemény terephez kötélidegek és kitartás kell...
 
Kemény terephez kötélidegek és kitartás kell...

 

Kemény terephez kötélidegek és kitartás kell...


A 2011. évi esemény-sorozat utolsó megmérettetése Mackó bácsi emléke előtt is tisztelgett, ezért egyúttal a  Kovács Károly emlékverseny nevet is viselte. A verseny az Ómassai út jávorkúti elágazásnál lévő vasúti átjárótól egészen a Jávorkúti forrásig tartott. Az egyéni időfutam jellegzetessége, hogy mindenki csak magára számíthat.

Akik már teljesítették a versenytávot...
 
A verseny után lehet mosolyogni...

 

Az utolsó méterekig küzdeni kellett...

 

Itt a legkisebbek is jól érezték magukat...
 

A szervező Kerékpársport 2000 Sportegyesület a legfiatalabb és a legidősebb versenyzőt is különdíjjal jutalmazta. Az előbbi okból az 1996-os születésű Lovas Ádámot, az utóbbi alkalomból az idén 80. születésnepját ünneplő Fábri Ferencet díjjazták.

Lovas Ádám 15 évesen teljesítette a távot...
Fábri Feri bácsi az idén ünneplete 80. születésnapját...
 

Az abszolut versenyben pedig Bartha Gergely győzedelmeskedett.

Bartha Gergely 21:05-tel győzőtt...
 

 

Női abszolút kategória (országút és MTB):

1. RENNER Mónika 1977.02.10 Bringabanda  0:27:00,09
2. dr.Gaálné dr.CZESZNÁK Hajnalka 1968.11.20 - 0:42:02,73

MTB senior kategória:

1. SZÖLLŐSI István 1954.06.08 Miskolci Honvéd SE 0:29:50,87
2. BACSÓ Tibor 1960.03.12 -   0:31:11,06
3. KOVÁCS Lajos 1958.02.12 ViniBike  0:31:59,94
4. PALLOS Zoltán 1955.06.14 -   0:34:47,35
5. KOLLÁR József 1953.08.02 -   0:40:26,08
6. EMBER Géza 1944.03.14 -   0:44:37,58

Országúti senior kategória:

1. BECZE Zsolt 1960.02.28 -   0:30:35,00
2. FÁBRI Ferenc 1931.  MVSC   0:47:16,32
3. FENYVESI Ferenc 1954.01.01 MVSC   0:51:25,84

Felnőtt-férfi MTB:

1. FARKAS József 1981.01.13 Bringabanda SC  0:23:47,54
2. URR Szabolcs 1974.06.05 -   0:25:56,36
3. KAZANZSI Emil 1975.05.27 MVSC   0:28:59,65
4. LESZKOVEN Gábor 1973.02.25 -   0:30:47,85
5. LOVAS Ádám 1996.07.19 Bükk XC Team 0:32:13,34
6. SASVÁRI Zoltán 1984.07.21 -   0:32:58,42
7. KALOCSAI András 1983.03.22 -   0:33:40,40
8. GALLÓ Zsolt 1986.09.27 -   0:39:22,31 

Felnőtt-férfi országút:

1. BARTHA Gergely 1977.12.28 Alföld KSE  0:21:05,53
2. NAGY Gyula 1979.08.23 Aegon Cycling Team 0:21:52,59
3. SZŐKE Gábor 1981.05.09 Saxum Greenzero  0:22:09,95
4. TÓTH Norbert 1987.06.09 Bátorfi Team AKTK 0:22:10,88
5. HAJDU Barna  1988.05.23 Aegon Cycling Team 0:22:15,01
6. ARANY Róbert 1975.  Saxum Greenzero  0:22:37,88
7. MAGAS Dávid 1994.04.23 KSI-Schwinn Csepel SE 0:22:50,09
8. MOLNÁR Péter 1989.09.07 -   0:22:50,18
9. CZINE Tamás 1987.11.24 Aegon Cycling Team 0:23:28,39
10. JÓNÁS Gábor 1993.10.07 ViniBike  0:24:12,83
11. BOGYÓ Péter 1991  MVSC 0:24:24,50
12. DOVÁK Dávid 1986  Team 3k Kazincbarcika 0:24:33,19
13. KARANCSI Sándor 1985.07.20 -   0:24:46,33
14. KÁDÁR Csaba 1987.03.22 Aegon Cycling Team 0:25:00,35
15. SZŐCS Richárd 1994.05.25 KSI-Schwinn Csepel SE 0:25:10,56
16. BAKOS Tamás 1988.05.10 -   0:25:24,15
17. SZALAI Zsolt 1973.06.05 -   0:26:14,36
18. DOMOSZLAI Tamás 1988.07.25 -   0:26:26,11
19. SZŰCS Róbert 1972.08.21 -   0:27:29,94
20. BODOLAI Márton 1973.01.11 -   0:28:17,78
21. FEHÉR Nándor 1976.11.20 -   0:28:48,02
22. RÉKASI Szabolcs 1989.03.24 -   0:29:55,35
23. ZAJZON Levente 1991.11.07 -   0:30:20,32
24. PÓZMÁN László 1975.11.07 -   0:31:50,33

Master MTB:

1. POLONKAI László 1963.07.25 -   0:29:26,04
2. BIHARI Csaba 1964.01.24 ViniBike  0:29:36,39
3. BÉNYEI Barnabás 1967.10.22 -   0:29:37,89
4. ZAKKAR Sándor 1969.06.17 -   0:29:47,09
5. BÁNYAI László 1971.11.20 -   0:31:56,23
6. TÓTH Attila 1966.11.29 -   0:33:01,99
7. BARILLÓ György 1969.02.02 ViniBike  0:36:05,98

Master országút:

1. KISS Attila 1971.07.31 E-Lift.hu  0:22:38,57
2. PELYHE László 1966.09.08 Karbona SE  0:22:41,87
3. MENYHÁRT Zsolt 1966.01.21 MVSC   0:22:47,81
4. ZSUPOS Sándor 1970.04.08 -   0:24:17,38
5. EDŐCS Tamás 1966.03.08 MVSC   0:24:17,82
6. VARGA Zoltán 1970.01.31 -   0:25:38,46
7. dr.GAÁL Zoltán 1967.10.27 -   0:28:37,14
8. D NAGY Imre 1967.09.11 -   0:29:08,83
9. KISS László 1967.11.18 -   0:30:04,53
10. TOMICSEK András 1967.02.12 -   0:32:19,17
11. CSERVÁK Gábor 1970.01.29 -   0:33:29,63

A versenyről készített fényképekért külön köszönet Juhász Gábornak (megtekinthetők a fényképalbumban).

Last Updated ( Tuesday, 30 August 2011 08:28 )  

Latest News

Popular